-->

2014. december 3., szerda

A heti kiválasztott- A Fríz ló


Mivel a csoportban kiszavaztuk, hogy melyik lóról várjatok információt(fríz/arab telivér), és a fríz került ki győztesként a szavazásból, ezért ma róla írok infókat! :) Sajnos nagy nehezen, ugyanis akadozik és lassul az internetem, úgyhogy lehet, majd   néhány napig a csoport egyik másik adminja fogja addig rendbe tartani a helyet. :)

Fríz ló

Ez a szeretetre méltó, pompás fekete ló nagyrészt szokatlan, büszke fejtartásának köszönheti a szépségét. A fríz lovak nagyon drágák, de hódolóik mindenre készek, hogy sajátjuknak tudhassanak egyet.

Története

A mai fríz őseit az elsők között háziasították Európában. A II. században, a Hadrianus római császár idején szolgáló fríz katonákkal már ezek a lovak is részt vettek a nagy-britanniai hadjáratokban. Bizonyos szakemberek szerint a shire fajta elődei is ezek a lovak voltak. A fríz lóállományt a 16-17. században andalúz ménekkel keresztezték. Ennek köszönhető, hogy a fajtát ma a melegvérűek között tartják számon. A fajtát, az andalúz hatás ellenére főként a mezőgazdaságban hasznosították, de a frízek a spanyol hatás következtében egy idő után túl könnyűvé váltak ahhoz, hogy továbbra is érdemes legyen őket a gazdaságban dolgoztatni. Ekkor már elterjedt a groningeni fajta is, amely kiváló munkaló volt. A fríz emiatt majdnem kihalt az 1900-as évek elején: mindössze három fedezőmén maradt meg. A gyönyörű feketék kedvelői azonban sikeresen regenerálták a frízt, és az 1900-as évek második felében a fajta addig ki nem használt tulajdonságai is előtérbe kerültek.

Jellemzői

A szögletes alkat a lejellemzőbb.A fríz ló máig megőrizte fajtája ősi jellegzetességeit, kitartását és kiegyensúlyozottságát. Elismerésre méltó testfelépítése, robusztus megjelenésű, a betegségekre, huzatra, nagyon érzékeny lófajta. Egészséges, dinamikus mozgású. Térölelő, lendületes jármódja, vérmérséklete, mozgékonysága, a hátsó lábak tolóereje és az ügetésben megmutatkozó erőteljes térdmunka rendkívül magával ragadó. A kis termetű fríz ló korrekt gerincvonalát jól hangsúlyozza az ívelt és büszkén hordott nyak, amely fejlett, széles mellkasba és erős, hosszú vállakba megy át. A far csapott, a mar kidomborodó, a fej hosszú, de nemes. A szemek nagyok és élénk pillantásúak, a fülek mozgékonyak, finom szabásúak. A törzs tömeges, erős és mély. A hát rövid, íve kissé megtört. A sörény és a farok szőre sűrű, hosszú, enyhén hullámos, ritkítani vagy befonni csak ritkán szokták. A végtagok rövidek, erősek, jó csontozatúak. Hosszú, sűrű bokaszőre van. A paták kemények és jól formáltak. Megsínyli a (gyakori) ló, lovas, élőhely változást.

Hatása más lovakra

A fríz lovat szárazföldön és tengeren egyaránt szállították az északi-tengeri kikötőkből sok más vidékre. Rokonsága a dales pónival és fell pónival azonnal szembetűnik. A tőle származó angol lovon keresztül hatott az angol „nagy lóra” (great horse) és a mai shire-ra, de felhasználták új fajták tenyésztésénél is, főleg Németországban és Norvégiában: az oldenburgi, a württembergi és a døle lovaknál.

Hasznosítása

A fríz, spanyol őseiből adódóan sok mindenben hasonlít a lipicaira: mindkét fajta erős farral, természetes feligazítottsággal és magas, akciós mozgással rendelkezik. A frízek a lipicaihoz hasonlóan megtaníthatók nagydíj szintű díjlovas feladatokra, és képesek teljesíteni a föld feletti iskola nehéz gyakorlatait is. A fríz emellett jó minőségű ügetéssel is rendelkezik, amely keresetté teszi a fogathajtásban is. Hámoslóként elsősorban bemutatókon szerepel, a hagyományos holland fogatban (Sjees). Mesébe illő külleme és intelligenciája miatt cirkuszi lóként sem ritka. Karaktere és emberhez való ragaszkodása hobbicélokra is ideálissá teszi.
                   

Érdekességek

A 20. század elejéig a frízek fele pej volt, ma viszont kizárólag fekete frízeket tenyésztenek tovább. Ezek általában jegytelenek: a fehér csillag a homlokon az egyetlen jegy, ami engedélyezett. A fajta egyedei ragaszkodnak az emberhez, mégis rosszul viselik a büntetést: nem ritka, hogy hónapokig nem nyerik vissza a bizalmukat, ha bántják őket. Egygazdás ló. A gazdáját mindenen keresztülsegíti, vigyáz rá, nagyon ragaszkodik hozzá. Ha jól bánnak vele, nagyon hálás, gazdája hangját bármikor felismeri: hangos nyerítéssel üget, illetve vágtázik hívójához. Tökéletes díjlovaglás céljából.

Fríz

A fríz ló feltűnő jelenség: egész teste korom fekete,és a szőre olyan fényes mintha lakkozták volna. Sűrű, hosszú sörény és farok egészíti ki az összképet. Szépségét már-már kötelező mutogatni, ezért igen kedvelt bemutatókon. Vörös és fehér kiegészítőkkel fekete színe még jobban kiemelhető.

Fríz ló
Frisian Horse.JPG
Származási hely Hollandia
Fríz-szigetek
VérmérsékletMelegvérű
SzínFekete
TestfelépítésElegáns, testes
JellemzőkKönnyen kezelhető
Marmagasság155-160 cm
FejformaFeje kedves benyomást kelt
Eredete16–17 sz.
ÉlettereÓceáni éghajlat
HasznosításaFogatlónak és hátaslónak
Jegyzet
Csak a fekete színűeket tenyésztik tovább.

Forrás: wikipedia

2014. november 30., vasárnap

Az én kedvenc állatom a/az...

Megnyílt egy új mappa! :)
A mappa "Az én kedvenc állatom a/az..." nevet viseli, ahová kedvenc állataitokról tölthettek föl képeket!
 Hogy hogyan?
Keress a neten egy képet, a Képguru oldalán ezt könnyen megteheted! Csak beírsz egy képet és ha sikered van, találsz is  :DD
Majd keresd ki azt, amelyik a legjobban tetszik neked!
Aztán katt rá! Majd  válassz felbontást, utána  menj rá a letöltés gombra!
Ott kijön egy új ablak, és a képre jobb klikkel kattintva  "mentés másként" opciót válaszd!
Keress a gépeden egy helyet neki,  mentsd el egy néven, majd a gép letölti automatikusan a képet, ha megvagy a helykiválasztással, akkor a mentés, és voálá kész is! De itt egy kis videó azért róla :) :


A mappa
az első mappa az :) Oda töltsétek föl a képet!



Örömteli dolgok :)

Nagyon jó híreim vannak számotokra!

1. Mától már meggyújtható az adventi koszorún az első gyertya!
Hamarosan el is érkezik a karácsony, de előtte üdvözöl a Télapó!
Ti milyen ajándékokat szántok kedvenceiteknek? :)


2. Elértük a 70 tagot! Aminek úgyszintén örülhetünk :) 









Boldog advent első vasárnapját :D










2014. november 28., péntek

Rágcsálók - Csincsilla

csincsilla vagy gyapjas csincsilla (Chinchilla lanigera) az emlősök (Mammalia) osztályának a rágcsálók (Rodentia)rendjébe, ezen belül a csincsillafélék (Chinchillidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

A csincsilla régebben PeruBolívia, Észak-Argentína és Chile hegyvidéki területein volt honos. Észak-Chilén kívül ma már ritkán lehet vele találkozni az Andokban. A csincsillát kíméletlenül vadászták, mára veszélyeztetett fajjá vált. A védelme érdekében hozott törvényeknek köszönhetően 1970 óta lassan újra nő a számuk.
Az elterjedési területe


Megjelenése

Az állat fej-törzs-hossza 25-26 centiméter, farokhossza 17-18 centiméter és testtömege 420-600 gramm, a tenyészállatok akár 800 grammosak is lehetnek. A csincsilla bundája sűrű, puha és jól védi a hidegtől. Szőre szürke színű, selymes tapintású, puha. Minden szőrtüszőből legalább 40 szőrszál nő ki. Testének felső része gyöngyszínű szürkésfehér vagy ezüstszürke, melyen enyhén erezetes minta található. A hasoldal világosabb.
Nagy fején, széles pofa és nagy fekete szemek vannak. A hosszú serteszerű bajusz lehet fekete vagy fehér. Füle lekerekített hegyű és elálló, kiváló hallást biztosít az állatnak. A hátsó végtagok hosszúak és izmosak. Az ujjak végén puha párnácskák találhatók, ezek védik a lábat a sziklák között. Farka hosszú és bozontos. A farkot borító szőrszálak hosszabbak és durvábbak, mint a bunda többi részén levők; színük fekete vagy barna.

Életmódja

A csincsilla társas lény, és egy életre választ párt magának. Tápláléka fűféléklágy szárú növények, de vigyázat, mert a nagy nedvesség tartalmú növények a csincsilla felpuffadásához vezethetnek, továbbá magok és gyümölcsök is. Az állat fogságban 8-10 évig él. Kedvelt háziállat.

Szaporodása

Az ivarérettséget körülbelül 4 hónapos korban éri el. A párzási időszak egész évben tart. A nőstény akár háromszor is képes elleni egy évben, szabadon azonban általában csak egyszer. A vemhesség körülbelül 110 napig tart, ennek végén a nőstény 1-4 utódot hoz a világra. Születésükkor a kicsinyek csak 40-50 grammot nyomnak, és 10 centiméter hosszúak.
Bundájuk és 20 foguk azonban már teljesen kinőtt, és szemük nyitva van. Az elválasztás 6-8 hét után történik meg.
Rövidfarkú csincsilla(Chinchilla chinchilla)

Szaporodása

Az ivarérettséget körülbelül 4 hónapos korban éri el. A párzási időszak egész évben tart. A nőstény akár háromszor is képes elleni egy évben, szabadon azonban általában csak egyszer. A vemhesség körülbelül 110 napig tart, ennek végén a nőstény 1-4 utódot hoz a világra. Születésükkor a kicsinyek csak 40-50 grammot nyomnak, és 10 centiméter hosszúak.
Bundájuk és 20 foguk azonban már teljesen kinőtt, és szemük nyitva van. Az elválasztás 6-8 hét után történik meg.
A csincsilla bundája azért olyan sűrű, mert minden szőrtüszőből 40-80 szőrszál nő. Egy négyzetcentiméteren több szőrszála van, mint bármely más emlősnek. Az egyes szőrszálak annyira finomak, hogy szabad szemmel alig láthatók. Egy hosszú női bunda előállításához legalább 150 csincsilla prémjére van szükség. A nőstény bajsza sokkal hosszabb, mint a hímé.

Rokon fajok

A csincsilla legközelebbi rokona és a Chinchilla emlősnem másik faja a rövidfarkú csincsilla.

Csincsilla
Felnőtt példány
Felnőtt példány
Természetvédelmi státusz
Súlyosan veszélyeztetett
 Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország:Állatok (Animalia)
Törzs:Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs:Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály:Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály:Emlősök (Mammalia)
Alosztály:Elevenszülő emlősök(Theria)
Csoport:Eutheria
Alosztályág:Méhlepényesek(Placentalia)
Öregrend:Euarchontoglires
Csoport:Glires
Rend:Rágcsálók (Rodentia)
Alrend:Sülalkatúak(Hystricomorpha)
Alrendág:Hystricognathi
Részalrend:Caviomorpha
Öregcsalád:Chinchilloidea
Család:Csincsillafélék(Chinchillidae)
Alcsalád:Chinchillinae
Nem:Chinchilla
Bennett, 1829
Faj:C. lanigera
Tudományos név
Chinchilla lanigera
Bennett1829
Szinonimák
  • Mus laniger Molina, 1782
  • Chinchilla velligera Prell, 1934
  • Cricetus chinchilla (Fischer, 1814)
  • Lommus lanigera
  • Cricetus lanigera
Forrás: wikipedia

2014. november 27., csütörtök

Állatos viccek minden mennyiségben

Mi a tej?
Macskabenzin!
És mi a tehén?
Macskabenzinkút!

Verseny
A friss lótulajdonos kérdezi a lovászt:
-Ma vettem ezt a lovat.Szerinted versenyezhetnék vele?
-Persze! Sőt-amilyen gebe, még simán le is győznéd!

-Hogyan tesszük be a zsiráfot a hűtőbe? 
-Kinyissuk a hűtőt, betesszük a zsiráfot, becsukjuk a hűtőt!
-És hogyan tesszük be az elefántot? 
-Kinyissuk a hűtőt, kivesszük a zsiráfot, betesszük az elefántot!
Másnap az oroszlán gyűlést tart az erdőben.
-Ki hiányzik a gyűlésről?
-Az elefánt. Mert ő a hűtőben van.


Zsiráf: Te dinoszaurusz, téged is bejelölt Noé a Facebook-on?
Dinoszaurusz: Nem.
Zsiráf: Hát az gáz!

A jó tündér azt mondja a nyuszikának:
- Teljesítem két kívánságodat.
- Legyen inkább három! Hiszen mindig három kívánság szokott lenni!
- Rendben, legyen három. És mi a második kívánságod?

A kis srác először jár az állatkertben. A zebrák ketrecén meglát egy táblát:
- Frissen mázolva!
- Apu, apu, én azt hittem, ezek igazi csíkok!

Az ember beállít az asszonyhoz.
- Sajnálom asszonyom, de az én macskám agyon csapta az Ön kutyáját...
- De, hát az meg hogy lehet? Az én kutyám egy Dobermann! 
- Úgy, hogy az én macskám egy vasmacska.

 Hogyan lehet a tehenet a lótól megkülönböztetni?
- ?
- Egymás mellé állítod őket, és amelyik a ló mellett áll, az a tehén.


- Hogy hívják az átlátszó kutyát?
- Nylon tacskó.

A tücsök egy bulit szervez, és meghív minden bogarat. El is jönnek a bogarak sorban, a katica, a sáska, a hőscincér... az est végére már csak a százlábú hiányzik.
Véget is ér a buli, mindenki indulna haza, amikor nyílik az ajtó, belép a százlábú, és dühösen mondja:
- Ki írta ki az ajtó elé, hogy lábat törölni kötelező?

Garfield, a macska és gazdája, John beszélgetnek:
- Garfield, tudtad, hogy a világ összes állata közül a macskák a legjobban én-központúak?
Mire Garfield:
- Miért, vannak más állatok is?

Mennyi a valószínűsége annak, hogy egy T-rex jön veled szembe az úton?
-50% - vagy jön vagy nem.

Miért van a medve bundában?
Hát hogy nézne ki ballonkabátban?

Hogy hívják, aki terelgeti a kígyókat?
- Anakondás.

A kis béka elmegy a jósnőhöz. A jósnő azt mondja:
- Nemsokára találkozni fogsz egy nagyon szép lánnyal, aki majd mindent tudni akar rólad.
- Valóban? És ugye egy partin fogunk találkozni? - kérdezi a béka.
- Nem, hanem a biológia órán.

Az egyik kisfiú új kutyát kap. Elviszi sétálni, s út közben találkozik a barátjával.
- Jaj, de aranyos kutyád van! - kiált fel a barátja.
- Simogasd meg!
- Nem harap?
- Én is ezt szeretném megtudni!

A gyerekteve faggatja az apját:
- Apa miért van nekünk ilyen hosszú szőrünk?
- Hogy beolvadjunk a sivatag színébe, és az ellenségeink ne tudjanak felismerni.
- És miért van ilyen nagy patánk?
- Hogy ne égesse a sivatag forró homokja a talpunkat.
- Na és miért van púp a hátunkon?
- Hogy vizet tartalékoljunk benne a sivatagi szárazság idején.
- Értem. Csak azt nem, hogy akkor mi a fenét keresünk itt, az állatkertben?

Két cápa panaszkodik egymásnak:
- Képzeld, a múltkor lenyeltem egy szörföst. Olyan vacak napolajat
használt, hogy napokig hasmenésem volt tőle!
- Ne is mondd! Nemrég lenyeltem egy szőke nőt. Olyan üres volt a feje, hogy
egy hétig nem tudtam lemerülni!

- Mi az: négy lába van, mégis megbotlik?
- Félbevágott pók!

- Hogyan születik a kis sündisznócska?
- Óvatosan.

 Uram, egy különleges papagájt vennék!
- Látja, itt ez a zöld beszél németül, angolul, kívülről ismeri a telefonkönyvet. 100 dollár. A kék ismeri az összes játékautomata kódját. 150 dollár. A sárga 200 dollár. Rokonságban van az Interpol főnökének papagájával.
- Fantasztikus! És az a kopasz a sarokban mit tud?
- Azt én sem tudom, de 500 dollárnál nem adom alább, mert a többiek csak főnöknek szólítják.

Hogyan kell halat fogni?
- Megetetjük őket dinnyével és elkapjuk ha kijönnek
pisilni.


-Meddig szalad be a nyúl be az erdőbe?
-???
-A közepéig, mert onnan már kifele van.


Rágcsálók - Mezei hörcsög

Mezei hörcsög


mezei hörcsög (Cricetus cricetus) az emlősök (Mammalia) osztályának a rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül a hörcsögfélék (Cricetidae) családjába tartozó rágcsálófaj.Cricetus nem egyetlen élő faja.




Előfordulása

Közép- és Kelet-Európában gyakori fajnak számít. Hazánkban közönséges, Nyugat-Európában állománya nagyon megritkult. Elsősorban az alföldeken, mezőgazdaságilag művelt területeken fordul elő.

Megjelenése

A hörcsög zömök testű rágcsáló. Testhossza 20-27 cm, amelyből a farok 5-7 cm. Testtömege 220-450 gramm között mozog. Feje világosbarna, sötétebb sárgás és fehér sávokkal. Háta sárgásbarna, hasa fekete. Néha előfordulhatnak fekete vagy fehér példányok is, de ezek nagyon ritkák.




A hörcsög alkonyatkor és éjszaka aktív. Túlszaporodása idején azonban nappal is megfigyelhető. Éjjel táplálékgyűjtés közben óriási területeket jár be. Egész nyáron gyűjtöget, egy öregebb hímnek akár 3–5 éléskamrája is lehet, melyeket télire megtölt.
hímek és a nőstények külön, magányosan élnek, önmaguk által készített föld alatti járatokban. Csak a párzási időben viselik el egymás közelségét. A párzási időn kívül kolóniákban élnek, lakóhelyeik közel vannak egymáshoz. Territóriumát mirigyváladékával jelöli meg. A kotorék messzire elágazó, akár 6-8 méter hosszú is lehet. A járatoknak több kijárata és függőleges vészkijárata (azaz "vészbejárata") van. Ezek segítségével a hörcsög veszély esetén pillanatok alatt elbújhat. Az alagútrendszerben különféle kamrák vannak: bélelt hálókamra, éléskamra és "latrina". A hörcsög rendkívül tiszta állat, a latrinát télen használja, amikor üríteni se megy ki a járatból. Ha megtelik, földdel fedi be.
A hörcsögnek számos ellensége van. Kedvelt tápláléka a nagyobbragadozó madaraknak, például a parlagi sasnak vagy a baglyoknak. Sok hörcsögöt zsákmányol a közönséges görényés a róka is. A görény még a járataiba is követni tudja. Mezőgazdasági kártétele miatt az ember irtja.
A hörcsög rendkívül agresszív állat. Még a nála nagyobb testű állatokkal is vakmerően szembeszáll. Ha megtámadják, hátsó lábaira áll, "felfújja magát", fogait csikorgatja és csattogtatja.
A hörcsög október végétől márciusig téli álmot alszik, ezalatt többször felébred és a felhalmozott készletekből táplálkozik. Ezt az időszakot 1,5–2 méter mélyen lévő, föld alatti járataiban tölti. A vackát puha növényi szárakkal anyagokkal gondosan kibéleli. Időnként felébred, hogy egyen a felraktározott gabonamagvakból és használja az erre a célra fenntartott ürítőhelyet.
Táplálékát elsősorban zöld növényi részek, gabonamagvak és gyümölcsök alkotják. Emellett állati eredetű táplálékot is fogyaszt, megeszi a rovarokat, gilisztákat és csigákat is. A mezőgazdasági területeken nagy károkat okoz. Az élelmet pofazacskójába gyűjti, és raktáraiba viszi. Pofazacskóiból mellső lábaival gyömöszöli ki az eleséget. Föld alatti raktáraiban hatalmas mennyiségű, akár 15 kg magot is felhalmozhat télire.
Ha az időjárási viszonyok kedvezőek, a hörcsög évente kétszer-háromszor is szaporodhat. A szaporodási időszakáprilistól júliusig tart. Egy-egy nőstény 16 napos vemhesség után 4-16 kölyköt hoz a világra. A kicsik csupaszon és vakon születnek. Testtömegük 7-8 g. Elég gyorsan fejlődnek, testüket már pár naposan selymes piheszőr borítja. Szemük 2 hetes korukban nyílik ki. 3 hetes korukra önállóan táplálkoznak. 4 hetes korukra teljesen önállóak, és elhagyják anyjuk fészkét. Ivarérettségüket 3 hónaposan érik el.


Mezei hörcsög
Táplálkozó mezei hörcsög
Táplálkozó mezei hörcsög
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország:Állatok (Animalia)
Törzs:Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs:Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály:Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály:Emlősök (Mammalia)
Alosztály:Elevenszülő emlősök(Theria)
Csoport:Eutheria
Alosztályág:Méhlepényesek(Placentalia)
Öregrend:Euarchontoglires
Csoport:Glires
Rend:Rágcsálók (Rodentia)
Alrend:Egéralkatúak(Myomorpha)
Öregcsalád:Muroidea
Család:Hörcsögfélék (Cricetidae)
Alcsalád:Hörcsögformák(Cricetinae)
Fischer de Waldheim1817
Nem:Cricetus
Leske1779
Faj:C. cricetus
Tudományos név
Cricetus cricetus
Linnaeus1758